Érdekességek
Érdekességek
A nyakkendő története
A nyakkendő a férfi ruhatár szinte egyetlen olyan kiegészítője, amelynek nincs különösebb funkciója, egyetlen feladata a díszítés, a ruházkodás színesítése. A nyakkendő a pont az I betűn. Ha bölcsen választják meg, kiemeli az arcot, stílust és eleganciát kölcsönöz az öltözetnek.
Viselésének gyökerei messzire nyúlnak vissza.
Hirtelen bukkant fel és váratlan, viharos győzelemmel vonult be Közép-Európa kultúrtörténetébe. Ez az időközben világméretűvé vált diadal mind a mai napig felülmúlhatatlan, olyannyira, hogy vidám mintáival és üde színeivel ismét a legfelsőbb régiók egyre újabb bástyáit hódítja meg. Dióhéjban ennyi a nyakkendő - ama bizonyos egy húsz, egy ötven hosszú, sokáig lebecsült "kultúrmadzag" története. Ezt a bizonyos divatos selyem- vagy kasmírcsíkot nem kisebb személyiség, mint a francia író, Honoré de Balzac arra érdemesítette, hogy nemesen így írjon róla:
„Nyakkendője elárulja ki-ki mennyit ér - bemutatja az embert, leleplezi lényét, tükrözi szellemét."
1827-ben történt. Ekkoriban már legalább 170. születésnapját ünnepelhette a nyakkendő. Ha követjük a vonatkozó irodalmat, a ma általánosan használt hosszú nyakkendő megjelenését a 17. század első felére tehetjük, amikor Közép- Európában a harmincéves háború dúlt (1618-1648). A horvát katonák egykor nyaksálat hordtak, melyre mellükön csomót kötöttek. Ez a kellék - ahogyan ma neveznénk - arra a focales-re emlékeztetett, amelyet a római légió katonái viseltek Krisztus születése táján.
A Rómában, 113-ban emelt "Traianus oszlopa" szolgál bizonyítékként arra, hogy a nyakkendőhöz hasonló viselet már a klasszikus antik világban divatos volt. A csaknem 30 méter magas márvány emlékmű szobrászai megörökítették Marcus Ulipus Adraianus (élt: 53-117, 98-tól római császár) harcosait. A nemes kőbe ama nyaknál csomóra kötött sálak pontos mását is belevésték, amelyek focales néven vonultak be a divat történelmébe.
Egészen 1974-ig ezt a plasztikus ábrázolást tekintettük a nyakkendőtörténet legősibb bizonyítékának. Talán még ma is így vélekednénk, ha az említett évben Hszienjang egykori fővárosa közelében kínai parasztok kútásáshoz nem láttak volna. Alig néhány méternyi földréteg alatt fantasztikus kincsre bukkantak: körülbelül 7500 agyagkatonából álló hadsereg vette körül az időszámításunk előtti 3. évszázad végén uralkodó első kínai császár Si Huang-ti temetkezési helyét. A katonákat olyan részletességgel mintázták meg, hogy még a nyakukban lévő sálak ráncai is világosan kivehetők. A lelet világszerte óriási szenzációt keltett; és a nyakkendő viselés kezdete is egy csapásra néhány évszázaddal korábbról datálódott.
Térjünk vissza a harmincéves háború horvátjaihoz, 1648-ba. A wesztfáliai békével véget ért az évtizedekig tartó vérengzés. Kezdetét vette az újjáépítés és a gazdasági fellendülés, amely a barokk kultúra virágzását hozta magával. Franciaországban trónra lépett XIV. Lajos, aki vonzódott a széphez, és Napkirályként - ezen kívül pedig a modern nyakkendő "atyjaként" - vonult a történelembe. A francia király udvarában bukkantak fel először azok a csipkebetétes sálak, melyek cravates-ként forradalmasították a férfidivatot. A hiú uralkodó 1660 táján fedezte fel a cravates-t horvát csapatai körében.
Emile Marc de Saint-Hilaire 1827-ben Honoré de Balzac által kiadott, A nyakkendőkötés művészete c. könyvében azt írja, hogy a horvátok "nyaksálat" hordtak, "ennek végeiből rózsát kötöttek, amely rojtokkal és b
ojtokkal díszítetten, kecsesen omlott ingmellükre".
Ezeket a cravates-kat azután - mely név feltalálóik, a horvátok (croates) nemzetiségére utal - az udvarban buzgón utánozták.
Bármely nemes anyag, válogatott csipke, méregdrága brokát alkalmas volt arra, hogy "kravátli" készüljön belőle. Őfelsége a király szolgálatában külön nyakkendőkészítő állt, aki kizárólag az értékes nyakdíszek felelőse volt. Aztán felbukkant Louise de La Valliere, a Napkirály egyik kedvese, aki nemcsak Lajost, de "nyakkendőjét" is elszerette azzal a különbséggel, hogy ő pillangó formájúra kötötte. Így született a csokornyakkendő (lavalliere), amelynek különféle variációi mind a mai napig divatosak.
A nyakkendő fejlődés-történetének következő lépéséhez az angolok pfalzi örökösödési háborúja szolgált indítékul. Ha ugyanis 1692. augusztus 3. napjának hajnalán nem egy angol regiment támadta volna meg a mai belgiumi faluban, Hennegauban, Steenlcerquenél XIV. Lajos csapatait, akkor, igen akkor előfordulhatott volna, hogy az ICE (International Cultural Exchange) konferencia-termében a résztvevők még ma is barokkos "kravátliban" buzgólkodnak laptopjaikkal...
Így azonban a meglett, álomittas francia tiszteknek nem maradt idejük arra, hogy egyennyakkendőiket a korrekt, ám körülményes divatszabályoknak megfelelően kössék fel. Nem bizony. Sietniük kellett, ezért aztán csak lazán a nyakuk köré kötötték az egyik végét felülről átlógatták a csomón, majd mindkét végét egyenruhájuk egyik gomblyukába fűzték. A francia csapatok sikeresen visszaverték az angolok meglepetésszerű támadását, és ezzel csatát nyertek. Ugyanekkora sikert aratott az általuk ekkor kreált "Mode a la Steenkeraue". A XIX. Század utolsó harmadában a nyakkendő csokor lelógó végeiből alakult ki a mai nyakkendő.
